|
Post by Akio on Oct 9, 2009 12:24:45 GMT 1
Akart segíteni de Aimi szemmelláthatóan hamar elintézte a dolgokat. Kissé késve válaszolt egy hosszú ásítás után. -Már megyek is, szia, jó éjszakát. Mondta és egy jóéjtpuszi után felment az emeletre, lefürdött, fogat mosott és elment aludni, az álom hamar a szemére jött a telt bendő és a fáradtság együttes erejének köszönhetően. Különösen jól aludt ezáltal hamar kialudta magát és már hajnalban ébren volt. Összeszedte magát és reggeli után fegyverei társaságában kikocogott a család által erőszeretettel használt füves területet ahol Zennel is edzett, gyakorlás céljából. Az alapos bemelegítést kis erősítés követte ami után a tanto forgatása következett. Míg a tőrt pihentette wakazashiját előhúzva azzal is megejtett egy hosszadalmas ismétlőedzést. Az égre nézve megsaccolta hogy mennyi az idő. ~Ideje lesz indulni, végén még elkések. A kardot lassan visszahelyezte a tokjába és kocogva hazament. ~Elszámoltam magam, elfogok késni... Gyorsan felkapta a felszerelését, egy kis élelmet amit Anyja csomagolt és futásnak eredt a főtér felé.
/Főtér/
|
|
|
Post by Akio on Nov 7, 2009 23:56:10 GMT 1
Ahogy elérte az erdőt és a lombok alá került a fák közé, karkörzéseket kezdett el csinálni. Mire elért a jól megszokott helyére, felső testét sikerült kellőképpen bemelegítenie. Így neki is látott lentebb elhelyezkedő tagjainak bemelegítéséhez. Ahogy végzett vele, fegyveréért nyúlt, előhúzta mind a kettőt és elkezdte őket pörgetni hogy a csuklója is kicsit jobban bemelegedjen. Végül fel vette azt alap állását, oda araszolt lassan a fához ami már teli s tele van vágásokkal. Eleinte lassú, majd fokozatosan gyorsuló mozdulatokkal újabb és újabb mélyedéseket ejtett a törzsön. Ahol megvágta a fát ott a vágások sokkal mélyebbek voltak mint a mellettük haladó apróbbak. Végül mindig beleszúrt a fába. A mozdulatsort egymás után ismételgette, ugyan olyan pontossággal mint már hetek óta. A sokadik ismétlés után eltette őket, megtörölte gyöngyöző homlokát és lehuppant a fa tövébe a forgácsokra. Felnézett az égre amin eddig nem sokat látott jelenség várta. ~Hát ezek meg? A lomboktól nem látta rendesen így felkapaszkodott a fára és lassan de biztosan elindult a teteje felé. Egy vékonyabb ágon kisétált majd le ült rá és úgy bámulta a felhőkkel tarkított eget. ~Woáo... Felhő... ilyet eddig csak tekercsben, vagy könyvben láttam. Szája éppen hogy nem maradt tátva az ámulattól. Lábait lóbálva figyelte ahogy az ég lassan beborul. ~Félelmetes, de tetszik nagyon.
|
|
|
Post by Zen on Nov 8, 2009 8:09:05 GMT 1
Zen nem törődött a bámészkodókkal,csak rohant előre az erdőség felé.Ez egy olyan élmény,amit úgy gondolta,érdemes megosztani másokkal is.Hamarosan el is jutott arra a helyre,ahol utoljára együtt edzettek.Az egyik fa tövében friss faforgácsot talált. ~Ezeket a nyomokat csak két bizonyos fegyver hagyhatta itt. *gondolta,majd igyekezett minél csendesebben barátja mögé lopakodni.Mikor kellő távolságra ért mögötte,gonosz vigyort vett fel és azonnal felkiáltott. -AKIO!
|
|
|
Post by Akio on Nov 8, 2009 13:17:06 GMT 1
Teljesen bele merült a bámészkodásba, így mikor Zen meg ijesztette egy kicsit meg ugrott ijedtében. Ám nem az ágra hanem a mélybe esett vissza. A kisebb és 1-2 nagyobb ág csak reccsent alatta majd a földön puffant. -Ithai... Fogta a hátsóját ülve majd egy termetesebb ág is fejbe vágta. látszólag kemény fejű mivel az ág ketté tört. -Áú.... A fejét dörzsölgette majd lassan feltápászkodott, kicsit leporolta magát és fejét fogva felnézett. -Mond... >;o Nyöszörögte kissé rossz kedvűen.
|
|
|
Post by Zen on Nov 8, 2009 13:36:45 GMT 1
Akio ugrott egyet ijedtében,pont ahogy Zen várta.Azonban barátja zuhanni kezdett.Zen minden egyes jajdulásra és reccsenésre lehunyta egy pillanatra a szemét,miközben figyelte a zuhanást.Mikor Akio földet ért,Zen szája elé tette kezét,úgy röhögött. ~Ez jobban sült el,mint vártam. ;D *gondolta.Ekkor egy nagyobb ág ismét rávágódott Akiora,aminél már nem tudta visszatartani a nevetését.Mikor sikerült abbahagynia,néhány röpke mozdulattal lejött a fáról.Akio morcosan nézett rá.Zen még mindig mosolygott,majd megszólalt. -Semmi,csak gondoltam megemlítem,hogy mindjárt esni fog! ;D És arra is gondoltam,hogy magammal viszlek a Faluközpont tetejére,hogy onnan bámuljuk az esőt. *mondta még mindig mosolyogva.
|
|
|
Post by Akio on Nov 8, 2009 21:34:01 GMT 1
Sajgott a hátsó fele, a feje annyira nem mint azt Zen remélné. Felnézett a fiúra kijelentései után. ~Már megint a türelmemmel játszik... Javíthatatlan vagy Zen... -Gondoltam. De ehhez miért kell ordibálni? Annyira csak nem lehet félelmetes, Nani no basantól még vissza kérheted a kulcsokat, ha gondolod. Mondta kissé pimaszul közben hátsófelét dörzsölgette. -Amúgy a kulcsom otthon van. Meg ha nálam lenne akkor se mehetnénk fel. Révén hogy esőről van szó villám is előfordulhat ami a legmagasabb pontba csap bele. Magyarázta hogy miért nem lehet felmenni ilyen időkben az épület tetejére.
|
|
|
Post by Zen on Nov 8, 2009 21:41:23 GMT 1
Zen elégedetten mosolygott.Sikere annyira lelkessé tette,hogy még barátja beszólása se volt rá nagy hatással. -Egy ilyen tíz pontos ugrás után csodálom,hogy van erőd humorizálni. *felelte,majd végighallgatta Akiot.Zen csak legyintett. -Nem gond,majd megmásszuk.Úgy izgalmasabb lesz az egész! ;D És ne mondd,hogy megijedsz néhány szikrától,ami kb ötven éve nem fordult elő a faluban? *mondta,majd elindult kifelé az erdőből.Pár lépés után visszafordult Akiohoz. -Nos akkor jössz?
|
|
|
Post by Akio on Nov 8, 2009 22:05:12 GMT 1
-Komolyan gondoltam, hogy még vissza kérheted. Felelte egyhangúan. Zen villámról szőtt elméletén elgondolkozott. Hátul lévő kezével elmutatott a válla fölött a hüvelykujja segítségével és fejével hátra biccentett. -Ha ennyire ki akarsz nyuvadni arrafelé van egy fa, az első fa ami itt nőtt ki, magasabb mint apa irodája, és legális dolog oda felmászni. De ugyan olyan veszélyes, ha nem veszélyesebb. Kis Szünetet tart hátha felkeltette Zen érdeklődését. -Mellesleg jobban látni a falut.
|
|
|
Post by Zen on Nov 8, 2009 22:20:28 GMT 1
Zen figyelmesen hallgatta Akio mondanivalóját.Mikor végigmondta,Zen ránézett a magas fára,majd megint csak legyintett egyet. -Jó,de én az embereket is akarom látni,azokat pedig innen ritkán látni. *felelte,majd visszament Akiohoz. -Ugyan,ilyen dolog nem minden nap fordul elő a faluban.Lazíts egy kicsit!Kivételesen biztos apukád is elnézi neked. *ezt már barátságos mosollyal mondta,majd megfogta Akio karját és gyengén húzni kezdte. -Gyere,ígérem nem fogod megbánni!
|
|
|
Post by Akio on Nov 9, 2009 14:35:21 GMT 1
-Pont azért, nem vagyok oda a tömeg ért. Jobb nekem a nyugisabb környék. Érvelt a mellett, hogy nem akar a faluba menni. -Különben is, lehet hogy ő is ott van fent, és nem akarom zavarni. Ahogy Zen próbálta húzni, passzívan ellen állt. Megfogta Zen csuklóját és lehúzta a saját kezéről. -Bocs, de én itt maradok. Elengedte Zen kezét, de le engedte a sajátját. Majd valami koppant a kéz fején. Halk volt és ismeretlen hang. A halk kopogás egyre sűrűbben hallatszott ahogy az eső cseppek a fák levelein kopognak. -Ez... Felnézett az égre és ekkor látta meg, hogy hogyan is néz ki az eső. Egyik kezét tenyérrel felfelé kinyújtotta. -...eső... De szép. Ámult el, hamarosan egy -naaa!...- hagyta el a száját és szemét kezdte dörzsölgetni a bele hulló vízcsepp miatt.
|
|
|
Post by Zen on Nov 9, 2009 22:47:17 GMT 1
Zen felhúzta a szemöldökét. ~Ennyire nem bírja a tömeget?De furcsa... *Mikor Akio elhúzta a kezét,Zen sóhajtott egyet. -Egyszer tényleg elengedhetnéd magad.Nem lehetsz mindig Apuci kedvence. *jelentette ki őszintén.Ekkor viszont mindketten furcsa zajra lettek figyelmesek.Hamarosan sűrűn kezdtek el potyogni az esőcseppek.Zen is ámult,ahogy egy kisgyerek szokott,ha új játékot kap.Mikor Akionak a szemébe ment az esőcsepp,nevetésbe kezdett.Utána kitárta karjait,úgy állt és élvezte az eddig nem látott égi csodát.
|
|
|
Post by Akio on Nov 9, 2009 23:10:36 GMT 1
Zen ,,Apuci kedvence" kijelentése kissé váratlanul érte. Ilyesmire azért nem számított. -Apuci kedvence? Kérdezett vissza kissé meglepetten miután Zen kiröhögte magát. Hajába nyúlt majd össze kócolta kicsit hogy hogy fejbőre is kapjon egy kis vizet és felfrissüljön. ~Irigylem azokat akiknél sűrűn van ilyen. Olyan szép, és megnyugtató. Kicsit elbambult majd egy villanásra felkapta a fejét és körbe nézett? -Te is láttad? Mi volt ez? Kérdezte majd hatalmas morajlás söpört végig a területen ami meglepte.
|
|
|
Post by Zen on Nov 9, 2009 23:20:43 GMT 1
Zen érezte,hogy egy kicsikét talán túllőtt a célon előző kijelentésével. ~De legalább elgondolkodik rajta... *gondolta.Már folytatta is volna a magyarázatot,amikor villanás és messzi morajlás csapta meg fülüket.Akiot látszott,hogy nagyon is meglepte a dolog.Zen sem hallott vagy látott még ilyet,de ő ismét nevetett egyet. -Azt hiszem a köznép ezt hívja villámlásnak.A hangot pedig mennydörgésnek.Bár hasonló hangja volt az egyik serpenyőnek is,amit egyszer utánam vágtak ;D *mondta Akionak. -Az utcán sokféle mesét lehet hallani.Távoli helyekről érkezett vándorok,fáradt utazók mesélnek néha messzi földek tengernyi csodájáról. *ismét Akiohoz fordult ekkor. -Lehet nem ártana neked,ha egyszer egy eddig idegen szemszögből vizsgálnád meg a világot,amiben élsz.
|
|
|
Post by Akio on Nov 9, 2009 23:30:25 GMT 1
Zen fejtegetésére csak bólogatott, valahogy jobban lekötötte a eső. Ám legutóbbi kijelentésén ránézett. -Úgy érted, lopjak, hazudjak és adjam fel a házi kosztot? Nincs az az isten ;D Kicsi vagyok én az ilyenhez, elboldogulnék de jó így nekem. Lehetne jobb is de az nem 3 emberen múlik. Vont vállat egy lágy mosollyal arcán, látszik hogy már bele törődött a dologba. Arcát vissza fordította az ég felé és behunyt szemmel élvezte ahogy mossa az eső.
|
|
|
Post by Zen on Nov 9, 2009 23:38:56 GMT 1
Zennek szemmel láthatóan rosszul esett a szemrehányás,de nem mutatta ki.Mosolygott,úgy szólt vissza. -Hé!Hazudtam én valaha neked? ;D *Zen ezután egy darabig figyelte,ahogy Akio lehunyt szemmel élvezi az esőt.Megmosolyogta a jelenetet. ~Szegény kölyök...Van egy sanda gyanúm,hogy ha ő nem akar változni,a változás ajtóstól fog a házába rontani.De...majd megtanulja. *gondolta magában.Lenézett a földre és figyelte,ahogy egy kisebb pocsolya összegyűlik előttük.Zen arcára gonosz vigyor ült ki.Nagyot ugrott és Akio előtt beleugrott a pocsolyába,megpróbálva lefröcskölni barátját.
|
|